9. Digitális Székelyföld Konferencia

2023.október 27-28.

9. Digitális Székelyföld Konferencia

A Digitális Székelyföld Konferencia Erdély legnagyobb magyar nyelvű szakmai fóruma az IT területén. Töretlen lendülettel innoválja, erősíti és motiválja a helyi szakmai közösséget.

Hazai és határon túli szakemberek mutatják be a digitális tér újdonságait, sikeresen működő innovatív modelleket és gyakorlati alkalmazásokat.

Víziónk

A konferencia víziója, hogy Székelyföld 2030-ra egy olyan régióvá válik, ahol a magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások teszik ki a gazdasági termelés legnagyobb hányadát.
Ebben a vízióban alapvetőek a digitalizálás és a kreatív iparágak, valamint az ezek által biztosított tárgyi és technikai megoldások. 

Előadók

Szervező:
az IT Plus Klaszter

Az IT Plus klaszter erősíti a szakterületen belüli szereplők közti együttműködést ahhoz, hogy a székelyföldi és erdélyi IT vállalkozások és szakemberek hatékonyan felzárkózzanak a nemzetközi, illetve a lokális piac kihívásaihoz, hogy magas színvonalú és versenyképes szolgáltatásokat kínáljanak.

Az IT Plus klaszter 2013-ban alakult Csíkszeredában. Akkor társult tizennégy informatikai vállalkozás, Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok kara, a Márton Áron Gimnázium, valamint a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség. Azóta is folyamatosan növésben van a klaszter létszáma, és többnyire Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és Kolozs megyékből csatlakoznak. 

A szervezet működését és menedzsmentjét jelenleg az IT Plus Egyesület ügyvezető csapata biztosítja.

Digitális Székelyföld

0
Nap
0 +
Résztvevő
0 +
Előadó
0
Nap
0 +
Résztvevő
0 +
Előadó

Hatékonyság 2.0

Hosszú időn keresztül az emberi fejlődés alapja az volt, hogy az emberek tanították egymást. A tanulás során az új generációk rájöttek a dolgok hiányosságaira, és képesek voltak javítani az eredeti folyamatokon, így váltak egyre hatékonyabbá. A gépek és szoftverek azonban nem rendelkeztek ezzel a képességgel. Programozásuk, működésük és hatékonyságuk az emberi beavatkozástól függött.

Ma azonban olyan technológiai forradalom küszöbén állunk, ahol a mesterséges intelligencia (AI), a nagy nyelvi modellek (LLM) és a gépi tanulás (ML) révén egy olyan korszakba lépünk, amelyben a szoftverek és algoritmusok képesek önállóan tanulni, fejlődni, újraírni és optimalizálni magukat. Már csak az a kérdés, hogy ezeket az új technológiákat, hogyan állíthatjuk annak szolgálatába, hogy még hatékonyabbá tegyük az ipari-, üzleti-, fejlesztési- és menedzsment-folyamatainkat. 

Témakörök

Az idei konferencián olyan témakörök kerülnek fókuszba, mint az ipari automatizálás és robotika, a mesterséges intelligencia alkalmazásai, a kiberbiztonság, az IT egészségügyben történő alkalmazásával kapcsolatos aktuális projektek és kutatások. Szó lesz új technológiai trendekről, illetve arról, hogy hogyan tehetjük még hatékonyabbá (szoftver)fejlesztési folyamatainkat. Beszélünk a helyi vállalkozások és önkormányzatok fejlesztésének lehetőségeiről a digitalizáció eszközei által, és mint mindig, most is hangsúlyos szerepet kap konferenciánkon az oktatás.

Jegyek

Teljes jegy

2 nap
550 lej
  • A jegy tartalmazza:
  • összes eseményen való részvétel
  • ebéd és vacsora
  • választott Workshop
Népszerű

Napijegy

1 nap
300 lej
  • A jegy tartalmazza:
  • aznapi eseményeken való részvétel
  • ebéd és vacsora
  • választott Workshop

Diákjegy

teljes rendezvény
275 lej
  • A jegy tartalmazza:
  • szállítás Kolozsvár-Vásárhely-Udvarhely útvonalon
  • szállás és ellátás
  • választott Workshop
Népszerű

Diákjegy

1 nap
150 lej
  • A jegy tartalmazza:
  • aznapi eseményeken való részvétel
  • ebéd és vacsora
  • választott Workshop

Kapcsolat

A konferencia nagyszerű bemutatkozási lehetőség minden erdélyi StartUp számára, ahol a legjobbak között mutatkozhatsz be. Keress minket!

Scroll to Top